Újév napján, amikor az ország 80%-a részegen fetreng valahol, a maradék 20% pedig az előbbi 80%-ba próbál valami életet verni, nincs is jobb egy kis perverz zenei összeállításnál. Hallgassunk hát meg 5 (valamilyen szempontból) perverz zenét, majd szavazzunk rá, hogy melyik a legperverzebb!

1. Günther - Ding-dong song. Be kell mutatni? Remélem, hogy nem. Alapmű. Svéd barátunk ezzel minden bizonnyal maradandót alkotott. Zenéje elsősorban nem a dallama miatt lett híres, hanem eufémizmusokkal telepakolt, szexuális tartalmú szövegéről és (homo)szexuális tartalmú klippjéről. Lássuk hát!

2. Tomboy - It's OK to be gay. Nem kell ecsetelni, a címe - legalábbis angolul tudók számára - mindent elmond.

3. Kim Petras - One piece of tape. Sem a zene, sem a klipp nem perverz. Csupán az énekes(nő) múltja. 

4. Rektális Szerzetes Rend - A seggfaszú ember. Nem kommentálnám.

5. Bloodhound Gang - The Bad Touch.

Most pedig tessék szavazni!

create free polls | comment on this

Nem, kivételesen nem csak Facebook. A napokban meglátogattuk a Gyakorikérdések nevű weboldalt. Leszámítva, hogy ennél már csak a privi.hu látogatói képviselnek mélyebb színvonalat, önmagában egész jó oldal lenne. Van azonban egy "szerelem, szex" kategória, ahol bizony megdöbbenve tapasztaltuk: eljött a ribancok kora!

Már az is mélyen elgondolkodtató, hogy minden második kérdés "Terhes vagyok? Pedig vigyáztunk, és a barátom időben kihúzta." jellegű. (Semmi gáz, legalább nem fogy olyan ütemben a népesség.) De amikor meglátom a "12 éves vagyok, és még szűz, olyan gáz, ki akarja elvenni?" jellegű kérdéseket, na akkor környékez a gigantikus nagy agyfasz. Mert ugye manapság ez a dicsőség. Nem, nem vagyok az a prűd fajta, aki szerint várni kell a házasságig az elsővel. Egyáltalán nem vagyok ez a típus, sőt, ezt egetverő nagy baromságnak tartom. Még azt sem ítélem el, ha valaki korán (mondjuk 16 évesen) veszíti el... ha az normális körülmények közt történt. De azért a másik szélsőséges végletbe sem kéne átcsúszni. Normálisabb körökben azért volt valami értéke a szüzességnek. Megtiszteltetés, ha valakinek mi vagyunk az elsők. De ez, amit itt látok? Mert az, hogy valaki huszonévesen már nagyon vágyik a szexre, és bánkódik, hogy még nem volt senkije, megértem. De hogy 15-16 évesen már siránkoznak, hogy még miért szűzek? Sőt! Ahogy látom, egyre többen már 14, sőt, 13 évesen is már nyavajognak, hogy őket még nem farkalta meg senki (fiúk esetében azon, hogy ők még nem farkaltak meg senkit). Remélem, hogy nem csak én tartom ezt szánalmasnak.

Aztán persze majd pár év múlva ők lesznek azok, akik sírnak, hogy nem volt egy normális kapcsolatuk sem, meg hogy 17 évesen már kiégtek, és nyavajpgnak, hogy vajon miért nem kellenek senkinek? Ők lesznek azok, akiknek egy párkapcsolat nem áll semmiből, mint kúrások sorozatából. Persze, amikor már 12 évesen rászoknak, hogy egy "kapcsolat" úgy kezdődik, hogy dugnak egyet (nem szeretkeznek, mert ez nem nevezhető annak, csak egy szimpla, már rutinszerű dugásnak), aztán amikor már nem új nekik, akkor meg rájönnek, hogy végső soron kurvára nem bírják egymást. Talán nem véletlenül - mondom, értelmesebb körökben - az a párkapcsolat kialakításának módja, hogy ha tetszik, vagy szimpatikus valaki, azzal előbb randizunk, majd ha minden jól alakul, megvan az összhang és az érzelmek, akkor összejönnek, és végül ha már kellőképp harmonikus kapcsolatban vannak, sor kerülhet a szeretkezésre is. Nem ám úgy, hogy aki kicsit tetszik (vagy elég sok volt a pia), azzal gyorsan dugnak egyet, majd összejönnek, végül pedig esetleg nagyritkán, az esetek elenyésző hányadában meg is szeretik egymást. Hát ezért tart itt a színvonal. Bátran mondhatjuk, hogy eljött vala a ribancok kora.

Egyébként ha agyfasz kerülget, gyakran archaizálok. Hans Walterhasser írását olvashatták.

Ha már ez a slágertéma, lássuk, hogy milyen idiótaságoktól várják egyesek a világvégét/világbkékt/mennyország eljövetelét/új világrendet/reptiloidok, ufók és klingonok eljövetelét, meg hasonló baromságokat!
Azt, hogy a maja naptáras hűhó miért egetverően nagy baromság, már korábban megírtuk. Most lássuk a többi agyament marhaságot!

Napokon át tartó sötétség lesz (alternatív változat: napokig tartó napfogyatkozás).
A napokig tartó sötétség nem akkora marhaság, Kirunában be is jött, bár ott ehhez nem kell világvége, elég egy egyszerű december hozzá. Szóval észak-svéd barátainknál ez nagyon is bejött. Máshol azonban bizonyos földrajzi-csillagászati okokból ennek rohadtul nincs semmi alapja. (Megjegyzés: sokak elméjében már rég eljött a teljes sötétség.)
Napokig tartó napfogyatkozás. Aha... vegyünk már elő egy kibaszott általános iskolás földrajzkönyvet, és nyissuk már ki a napfogyatkozások fejezetnél! Aztán ámuljunk, hogy miért égbekiáltó baromság, amit híresztelnek.

Eljön a Nibiru, aztán lesz marhanagy armageddon.
Ja, biztosan. Mert látta bárki is a Nibirut? Hivatásos és amatőr csilalgászok tízezrei fürkészik az eget nap mint nap, de érdekes módon még senki nem látta közelíteni ezt az "égitestet". Még tegnap sem. Akkor hogy a rákba' érne ide 21-ére?

Belépünk a nulltérbe, és megszűnik minden elektromosság.
Ezt azt leszámítva, hogy a "nulltér" egy nem létező fogalom, még úgy is rohadt nagy baromság.
Fizika alapok. Komolyan, nem értem. Mi a kénköves lófaszér' jár mindenki bő egy évtizeden át (sokan ennél jóval tovább) iskolába, ha a legelső, mind matematikailag, mint fizikailag, mind logikailag messziről sántító marhaságnak egyből bedőlnek?
Elektromosság. Miután minden anyag atomokból, az pedig többek között protonokból és elektronokból áll, így nem olyan marha nehéz belátni, hogy ameddig léteznek atomok, létezik elektromosság is. (Az már más kérdés, hogy áramszolgáltatás van-e. De ha szétverném kiscsákánnyal az összes létező erőművet, akkor sem lenne áramszolgááltatás, mégsem lenne világvége. Csak egy egyszerű áramkimaradás.)

Jön a mindent elsöprő napkitörés, ami kinyír mindent.
Aha... hol? Mikor? És hogy tudna mindent kinyírni egy egyszerű napkitörés? Még egy kibaszottul megagiganagy napkitörés sem okoz közvetlenül világvégét.

Bolygóegyüttállás lesz.
Igen? Mikor? Hol? Melyik bolgók? És ez miért lenne baj? (Egyébként egy nem túl nehéz középiskolai fizikafeladatnak simán elmenne, hogy mekkora többlet erőt fejtene ki akár az, ha az összes bolygó a naprendszerben együttállna. Neki lehet látni, a szükséges képletek megtalálhatók a Négyjegyű függvénytáblázatok című kiadványban, az adatokat meg tessék kilesni Wikipediáról!)

Belépünk a galaxis központi síkjába. (Alternatív változat: a Föld bekerül a galaxis közepébe.)
1. kérdés: hogyan állapítjuk meg, hogy hol is van pontosan a galaxis központi síkja? Tekintve, hogy a galaxis nem egy jól körülhatárolható geometriai alakzat, a központi síkját is elég nehéz lenne megtalálni. De ha meg is találjuk, miután síkról van szó, kvázi semennyi időt nem töltenénk benne. (Sík, vastagsága nulla, lásd Matematika 5.) De még ha tényle gott toporzékolnánk, "benne" abban a síkban, az okozna bármi változást? Hát kurvára nem. (Az alternatív változat már vészesebb következményekkel járna, tekintve, hogy a galaxis középpontjában egy böszmenagy fekete lyuk van, ha oda bekerülnénk, tényleg vége lenne a világnak, legalábbis a mi számunkra. Na de hogy kerülnénk oda? A Goa'uldok odateleportálnak a csillagkapuval, vagy mi? :D)

A többi mendemondára most nincs kedvem reagálni, de javaslom, hogy akit érdekel, hogy vajon melyik újabb világvége-hiszti mennyire valós, az rakja sebességbe az agyát, és egy erős általános iskolás természettudományos műveltséget felhalmozva állapítsa meg maga!

Igen, a mostani bulvártrendnek megfelelően a cikk pont az ellenkezőjéről fog szólni, mint amit a cím sugall. Mert manapság ez a szenzációhajhász trend. Figyeljük csak meg! Még a komolyabbnak látszó híroldalak, újságok is addig csűrik-csavarják, átvitt értelmek sorozata által értlemezik az egyes címeket, hogy végül a cím pont az ellenkezőjét fogja mondani, mint amit a cikk állít. Ez komolytalan dolog, de hát jelen esetben is feleannyian se olvasnák el ezt az írást, ha az lenne a címe, hogy "Nem lesz világvége". Persze, az ilyen szenzációhajhász címekbe bele lehet magyarázni, hogy "nem úgy gondoltuk", meg hogy "képletesen", vagy "átvitt értelemben" értettük. A gáz csak az, hogy a hírek és a tudományos írások a tényekről kellene, hogy szóljanak, és nem balfasz verbális trükközésekről.

A kezdeti agyfasz után lássuk a lényeget!

1 nap múlva itt a világvége! - Mondják ezt azok, akik szerint az utóbbi 20 évben legalább 5 világvégét éltünk meg. Volt már világvége 2000. január 1-én, mert hogy akkor kezdődik az új évezred, és ez biztos, hogy kurvanagy armageddonnal jár együtt. Aztán rájöttek, hogy valaki barom elszámolta magát, és az új évezred csak egy évvel később kezdődik, ezért kikiáltották az újabb világvégét 2001. január elsejére. (Az egyébként mellékes, hogy a tudósok rég megmondták, hogy az új évezred marhára nem 2000-ben, hanem 2001-ben kezdődik, de érdekes módon ez csak azután kezdett számítani, hogy a 2000-es világvége-hisztit átvészeltük.) Aztán persze volt világvége minden egyes jelentéktelen bolygóegyüttálláskor, a részecskegyorsító beindításakor, meg a tetszetősebb dátumok alkalmával (2011. 11. 11.), mert ugye teljesen nyilvánvaló, hogy egy mesterségesen, praktikus célból megalkotott, többször módosított naptárrendszer számjegyei fogják megjósolni a jövőbeli történéseket. Érdekes, eddig még egyszer se történt (pár fanatikus, sekélyes elméjű szektás barom rituális öngyilkosságát leszámítva) semmi rendkívüli egyik "világvége" alkalmával sem. Persze ugyanazok a befolyásolható, hiszékeny, és sokszor rendkívül kis tudású egyének, akik az egyiket elhiszik, el fogják hinni a második, harmadik, ... sokadik világvége-jóslatot is.

Sokáig lehetne elemezni az eddigi "világvégéket", de most foglalkozzunk inkább a most aktuális problémával!
Létezett réges-régen egy fejlett ókori kultúra: a maják. Nem, semmiféle futurisztikus, hiperszuperfejlett népről nincs szó, csak egy természethez közeli, tudományos felfedezésekre fogékony, és nem utolsó sorban mélyen spirituális ókori népről, mely némely tekintetben magasabb technikai szintet ért el, mint a magától rohadtul nagyra levő európai kultúra. Nem voltak sem űrhajóik, sem időgépeik, és nem sokkal tudtak többet a csillagászatról, mint egy átlagos középkori tudós. Sőt, még a sokat emlegetett naptáruk is pontatlanabb volt, mint a most használt Gergely-naptár. Szóval semmi olyasmiről nincs szó, hogy ők a jövőbe láttak, és komplex csillagászati ismeretekkel felvértezve évezredekkel később, napra pontosan megmondták, hogy mi fog történni.
Mit is csináltak a maják, ami miatt most sok hülye retteg?
Semmit, amitől félni kéne. Szerencsétlenek csak mérni akarták az időt, ehhez készítettek egy naptárat, ami az akkori gondolkodásnak megfelelően a mi naptárunktól kicsit eltérőre sikerült. Tényleg, ha már mindenki ennyit beszél a maja naptárról, tudja egyáltalán valaki, hogy ez egyáltalán hogy néz ki? Tudja valaki, hogy hogy mérték az időt? Azt, hogy egyszerre 3 naptáruk volt, és ebből csak az egyik ér most véget? Ha már ekkora a hiszti körülötte, illene legalább azt tudni, hogy miről beszélünk. (Akit tényleg érdekel, itt olvashat róla.)
Na de miért jelentené egy primitív nép naptárának lejárta világvégét? Eláruljuk: semmiért. Igazság szerint szartak rá, hogy mi lesz többezer év múlva. Persze, mint minden primitív nép, ők is kitaláltak mindenféle babonákat, mendemondákat, de ezeknek az alapja ugyanannyi, mint a mi péntek 13-ától való félelmünk. De nem jósolgattak ők semmit, mint ahogy azt most sokan állítják.
Na és egyáltalán, miért jelezne egy naptár a jövőben bármit is? Akár én magam is alkothatok egy naptárat, kitalálhatok hozzá mendemondákat, na és? Attól az jelenteni fog valamit? Hát egy nagy lófaszt. Ha két nappal később kezdik a naptárukat írni, akkor máris minden máshová kerül. És így van ez minden naptár alapú mendemondával.
Hogy miért hiszik el mégis ezt annyian? Mert egyszerűen az ostoba, szenzációhajhász médiának egyesek mindent elhisznek. Mert gondolkodni azt luxus. Ha valaki a húsvéti nyuszi világmegváltó eljövetelésről találna ki egy hangzatos sztorit, hozzácsapja valamelyik rég letűnt civilizáció pár tök oda nem illő régészeti leletét, keres hozzá valami kőkori naptármaradványt, és máris milliók fogják hinni és várni a húsvéti nyuszi világmegváltását.

Egyébiránt észrevettük, hogy közeledvén a "nagy dátumhoz", az eseménnyel kapcsolatban nyilatkozó jövendőmondók, varázslók, jósok, Jóskák és jósnők - már amelyik nem teljesen ostoba, és tudja, hogy csak néphülyítés az egész - egyre homlyosabban, megfoghatatlanul fogalmaznak a közelgő "világvégével" kapcsoaltban. Tudván, hogy az ég világon semmi nem fog történni, pláne nem december 21-én, máris elkezdenek világvége helyett "korszakváltásról" meg "lassú változásról", "szemléletváltásról" és a "világ változásáról" beszélni, meg hogy majd titta öröm meg bódottá jön. Mindezt a december 21-i világvégének beállítva. Persze ennyi erővel rá lehetne húzni a "világvégét" i. sz. 476-ra, 1492-re, 1640-re, 1848-ra, 1914-re és '18-ra, 1919-re, 1939-re, 1945-re, 1956-ra, 1989-re, meg tágabb értelemben végső soron minden évre, mert a világ folyamatosan fejlődik, mindig valami új jön, ami addig nem volt, mindig valami változik, valami más lesz. Szóval ez alapján minden év "világvége", ennek tekintetében meg akármikor ér véget egy naptár, az mindig "világvégére" esik.

A közelgő új korszakról, a pár nap múlva (szerintük) elérkező világbékéről, boldogabb, élhetőbb Földről meg csak annyit, hogy - sajnos - maja naptár vége ide vagy oda, december 21. után is ugyanúgy milliárdak fognak éhezni a világban, ugyanúgy jó ideig nem lesz béke Palesztinában, ugyanúgy katonai diktatúra fog uralkodni Burmában (vagy Mianmarban, attól függ, épp hogy nevezik magukat), ugyanúgy virágozni fog a gyermekprostitúció Sziámban Thaiföldön, ugyanúgy szarul fogunk élni, és ugyanúgy a kapitalista hatalmi réteg kizsákmányolja a tisztességes dolgozó népséget. Semmi számottevő változás nem lesz. (A világvége-hívőknek meg kéretik ezt az írást majd valamikor 2013-ban elolvasni, és csodálkozni, hogy jé, a cikk írójának igaza lett...)

Állandó témánk: az internet. Továbbá sincs szó arról, hogy bármi bajunk lenne vele. Rettendően hasznos eszköz, mind kommunikációra, mind szórakozásra, mind információszerzésre. Beleértve a tanulást is. Soha nem látott lehetőslgek nyílnak meg az előtt, aki jól tudja használni az internetet. Nos, a probléma pont itt van: rengetegen vannak, akik síkhülyék hozzá. Nem, nem technikailag! (És semmi gond nincs azzal, ha valaki nem ismeri a világháló minden technikai csínját-bínját, nem kell mindenkinek informatikusnak lenni.) A gond ott van, hogy sokan képtelenek a megtalált információt hasznosítani. Megtalálják, de értelmezni, felhasználni már nem tudják. Jól tükröződik ez az iskolai házi feladatok, fogalmazások, "házi dolgozatok" színvonalában. Rosszabb esetben egy ilyen Wikipediából kimásolt házi dolgozatban - kellő tudás híján - még a linkeket sem tünteti el a tisztelt hallgató. Jobb esetben szépen átformázza, és ha a tanárnak nem lesz gyanús, hogy az amúgy 46 szóból álló szókinccsel rendelkező diák hirtelen tudományos szakszavakkal teletűzdelt esszét lett képes írni, máris alaposan kibaszott azokkal, akik tényleg fektettek energiát a megírásába. Igen, lassan már az van hátrányban, aki tesz is valamit, és az van előnyben, aki síkhülye, de (esetleg segítséggel) képes rátalálni olyasvalamire, amiből a névelőkönb kívül semmit nem ért.

Összességében: nem, nem vagyunk az internet ellen! Nem gondoljuk azt, hogy a tudás egyenlő lenne évszázados poros könyvek böngészésének. (Persze ettől még sok dolog van, amiben egy jó szakkönyv többet ér, mint pár gyatra weboldal.) Ellenkezőleg! Nagyon hasznos az internet, csak nem attól lesz valaki okos, hogy mások által elkészített művekkel villog (amiből aztán semmit nem ért)...

Miért, nem létezik? Ennek a kérdésnek járt utána tudományos stábunk, az immár részben munkaképes, mindig bátor Szájensz Béla vezetésével.

Bélánk még mindig nagyon rosszul van, azonban a főorvos engedélyezte neki, hogy egy délután erejéig elhagyja az elmeotthont. Sőt, még abba is beleegyezett, hogy a nagy adag délutáni Seduxent ne vegye be. Így aztán Béla ugyan korlátozottan, de munkaképessé vált. Nem tétlenkedett, ezt a délutánt azzal töltötte, hogy ezt a komoly tudományos tanulmányt megírja. Lássuk hát!

Béla vagyok. A következőkben pedig bebizonyítom, hogy bizony létezik barátság nő és férfi között.

Ha ezt a kérdést az állatvilággal kapcsolatban tennénk fel, egy határozott nem lenne a válasz. Az állatvilágban a kanok mihelyett egy érett nőstényt látnak, csesznek mindenre, és már rohannak is, hogy biológiailag kódolt küldetésüket beteljesítség.
Na de mi a helyzet az emebrekkel? Sokan előhozakodnak azzal, hogy az ember is állat. Biológiailag igen (meg jópáran amúgy is), azonban némi érzelmi, erkölcsi és társadalmi fejlődés tapasztalható a többi állatohz képest. (Hiába származunk az állatoktól, attól még nem futkározunk meztelenül mindenki előtt, és nem esszük meg mások ürülékét, holott az állatvilágban ez nagyon gyakori.) De a felesleges magyarázkodás helyett térjünk rá a bizonyításra!

Bizonyítsuk indirekten (lásd: középiskolás matematika), hogy létezik nő és férfi között barátság! A bizonyítás részeként tegyük fel ennek pont az ellenkezőjét: nem létezik barátság nő és férfi között. (Mint ahogy ezt sokan gondolják.) Erre azt a - továbbiakban belátjuk, hogy alaptalan és idióta - érvet szokták hozni, hogy egészen biztos, hogy valaki többet fog érezni. Ha ezt igaznak feltételezzünk, akkor gondoljuk csak tovább az állítást! Ezek szerint két ellenkező nemű Homo Sapiens Sapiens példány nem tud anélkül közelebbi kommunikációs kapcsolatba kerülni, hogy ne akarnának dugni? Gondoljuk csak tovább! Ezek szerint ha valaki egy ellenkező nemű társaságba keveredik, akkor - érzelmekre, családi állapotra, esetleges barátnőre, élettársra, házastársra, gyerekekre való tekintet nélkül - mindenáron meg akarja őt dönteni? Igen, vannak ilyenek, de kivételek mindenhol vannak. Én azért ismerek jópár olyan Homo Sapiens Sapiens egyedet, akikben fel sem merülne, hogy összevissza félrekúrjanak. Miután van, akinek a hűség még mond valamit - és nem csak egy erőltetett kényszert -, továbbá ismerettségi köröm nagy részét - Dzsonit leszámítva - nem az vezérli, hogy akihez érzelmileg kicsit közelebb kerül, azt egyből megdugja, így be kell látnunk, hogy az előbb felállított feltevésben (miszerint nem létezhet két ellenkező nemű egyén között baráti kapcsolat) van a hiba. Ezzel matematikailag indirekten bizonyítottuk, hogy bizony létezik barátság férfi és nő között.
A bizonyításon túl jómagam sem éreztem soha azt - pedig nekem aztán van szexuális étvágyam -, hogy mind a fél tucatnyi nőstény Homo Sapiens Sapiens egyedet, akiket barátaimnak tartok, sorra dugjam. Még akkor sem, ha egyes farkuk irányította agyhiányos emberpéldányok az ellenkezőjét bizonygatják, persze mindenféle ép érvelés nélkül.
Béla vagyok.

Miután Bélánk befejezte az írást, bevett 6 Seduxent, ivott rá fél deci minőségi szilvapálinkát, majd az udvaron álló kecskét alaposan megszodomizálta. Nekünk kellett szegényt visszarángatni a Taigetosz Pereme elmeotthonba.

(Most nincs kedvem bevezetőt írni...)

Hallgassuk meg a következő dalokat egymás után!

Jacno - Rectangle

Gigi D'Agostino - La Passion

Erős vs Spigiboy - Rég várok valakire

Némi hasonlóság azért felfedezhető. :-)

Igen, megint (javarészt) Facebook.

Az utóbbi időben gombamód megszaporodtak a Facebook-oldalak. (Egyébként nekünk is van, bár igazából ez a blog az elsődleges platformunk, de azért mi sem akartunk kimaradni a Facebook-diliből.)
Persze egyáltalán nem baj, hogy boldog-boldogtalan oldalt készít. Legalább lehet válogatni a különféle tartalmak között, mert ott aztán tényleg van minden, a jótól a nagyon szarig. De nem is ilyen szempontból vesszük szemügyre a dolgokat...

Természetes dolog, hogy nem tud mindenki mindig, naponta több (vagy több tucat) alkalommal saját kútfőből meríteni. Különösen igaz ez a idézetes és viccoldalakra. Nyilvánvaló, hogy ezek döntő többségét már valaki jópár évvel ezelőtt kitalálta, az oldal "adminja" (megint ez a kurva anglicizmus... miért nem lehet az oldal vezetőjének nevezni?) csak közzéteszi, meg szükség esetén megfelelő formába önti ezeket.
 Az is természetes dolog, hogy az ember nem szeretné, ha a saját szellemi termékeit másvalaki sajátjaként hivatkozna rá. Erre találták ki az amúgy nem túl hatékony vízjelet. (Illetve maga a vízjel nagyon hatékony tud lenni, csak ahogy használják, az vagy rohadtul gáz, vagy pedig 10 perc alatt gimp-ben el lehet tüntetni.)
Mi is a vízjel? Nos, ennek rendkívül sok formája van. Képeken a leggyakoribb formája, amikor halványan (mondom HALVÁNYAN!!!) ráírják a készítő nevét, vagy egyéb más, rá utaló hivatkozást. A jó vízjel nehezen tüntethető el, de ugyanakkor abszolút nem zavaró.
Ezzel ellentétben Facebookon milyen vízjeleket szoktak leggyakrabban használni? Mondjuk olyat, ami a kép valamelyik sarkába van rejtve, és még egy kisiskolás is Paintben 2 perc alatt leszedi. Vagy olyat, ami vastagon, feketével, jó böszmén, 72-es betűmérettel a kép közepére van odacseszve, és a kép lényegének 68%-át simán kitakarja. 

Persze az, ha valaki ocsmány módon elbassza a kitett képeit a vastag, gyászfekete vízjelével, az az egyéni problémája. Esztétika egyes, de semmi más gond nincs vele. A probléma igazán akkor kezdődik, amikor valami innen-onnan összecsórt képekre teszi ki a saját vízjelét. Igen, nagyon gyakori! Más órákig nyűglődik vele, ő meg jön, lementi, ha volt rajta valami esztétikus vízjel, azt eltünteti, vagy átszínezi valami módon, majd vastagon odabassza a közepére a saját oldalának nevét/linkjét/akármit. Aztán persze ha ezt szóvá teszik neki, még ő van vérig sértve, hogy hogy merik megvádolni, hiszen odaírt alá egy 20 másodperc alatt kiguglizott idézetet. Igen, mert szerinte ettől az ő tulajdona lett. Világos. Ha netán a képen volt valami angol felirat, amit ő (Google fordító segítségével) lefordított, akkor meg végképp jogosnak érzi, hogy már sajátjaként tekintsen rá, és mutogassa ország-világ előtt, hogy ezt ő csinálta. (Persze, ha akár pont ugyanazt a képet - amit ő is csórt - más, saját idézetet aláírva közzétenné, azt ő személyes sértésnek meg lopásnak gondolná.)

Na, ez a gáz.

Nem, kedves olvasók, semmi bajunk azzal, ha valaki nem kitűnő helyesírásból. A magyar helyesírás, nem egy egyszerű dolog. Még a legigényesebb oldalakon is, előfordulhat egy-egy elgépelés, egy-egy helytelenül írt, szó vagy néhány vessző hiba. Ha alaposan végignéznénk, biztos, mi is vétettünk pár hibát. Nincs is ezzel baj. Nem, nézzük le azokat akiknek, van némi gondjuk, a helyesírással. Miért tennénk? Lehet, hogy attól ő ezerszer intelligensebb, és, sokkal több dologhoz ért, mint valaki, hű de jó helyesíró.
Na de már, néha agyfasz, környékez, amikor mindenhol azt látom hogy, az emberek, képtelenek helyesen használni a központozási jeleket. (Azaz: leginkább a vesszőt.) Véleményünk szerint, a kevésbé irritáló, hiba ha egy-egy vessző, kimarad. Sokkal zavaróbb, ha túl sok vessző, kerül teljesen rossz helyekre. Jegyezzük már meg, hogy vessző, nem kell az alany vagy tárgy után! (Kivéve persze, ha más szabály azt oda elő nem írja. Például ha ott új tagmondat kezdődik.) Vesszőt, csak felsorolásnál, tagmondatok határán, értelmezős szerkezeteknél, meg még pár ritkán előforduló környezetben kell kitenni. (Itt van egy kis olvasnivaló, hogy mikor kell, és mikor nem.) Alany, után nem kell kitenni!

Összefoglalva: semmi bajunk azzal, ha chaten, e-mailben, Facebook üzenődalon az ember cseszik a helyesírási normákra. De az már kicsit zavaró, hogy mindenütt, országos híroldalakon, demotiválón, idézetes oldalakon, mindenütt azt látni, hogy képtelenek pár alapvető szabályt alkalmazni.

Egyábként az írásban, található hibák szándékosak voltak.

Nem, nem csak facebook. Sajnos ezek az idiótaságok már offline is terjednek. Most nem mennék bele részletesen, hogy hogy kell helyesen érvelni, és hogy mit is értünk érvelési hibák alatt. Na de miért is tud meggyőzőnek tűnni egy hasonlat alapú érvelés? Ennek egyetlen fő oka van: mert hangzatos, "látványos" valamit bonyolult érvek sorozata helyett egy egyszerű, hétköznapi, könnyen érthető hasonlattal illustrálni. Csakhogy a hasonlatokkal van egy probléma: mégpedig az, hogy az csak egy hasonlat, mely ugyan mutat bizonyos tekintetben némi hasonlóságot a hasonlított személlyel, tárggyal vagy jelenséggel, azonban logikailag szinte összeegyeztethetetlen a két dolog. Mutatok is pár példát, magyarázattal együtt:

Szakítás után: legyünk barátok! Ez olyan, mint ha anyukád azt mondaná: megdöglött a kutyád, de megtarthatod.
Öhm... hát nem. Ez csak egy ostoba, együgyű hasonlat azok számára, akik csak dugni akarnak, és akiknek egy őszinte barátság kb. annyit ér, mint egy döglött kutya. (Netán képtelenek olyan emberi kapcsolatot kialakítani, amiben ne a dugás játszaná a legfőbb szerepet.)
Na, de miért is helytálló a hasonlat? Lássuk csak! Egy döglött kutyával megoszthatod az örömödet, bánatodat, fájdalmadat? Beszélgethetsz vele őszintén? Jó, végülis beszélhetsz hozzá, csak kb. annyira fog rád figyelni, mint a balkonládában növekvő muskátli.
Egy döglött kutyával játszhatsz? (Jó, van, aki képes lenne rá, de most ezeket az aberrált barmokat ne vegyük figyelembe...) Hát nem éppen. Ellenben mondjuk egy baráttal jóket lehet játszani, szórakozni, nevetni... csak kell egy bizonyos szintű érettség ahhoz, hogy valaki a szexen kívül másképp is tartalmasan el tudja foglalni magát. Most nem sorolnám, hogy egy baráttal - csak mert a nemi szerveihez nincs szabad hozzáférésünk - mennyi mindent lehet még csinálni, amit egy döglött kutyával nem, inkább gondolkozzon el ezen mindenki, mielőtt a hülyeségeit hangoztatja.

Összejönni az exszel olyan, mint ha fürdés után a szennyest vennéd magadra.
Ja. Meg kidobni az exet olyan, mint ha a koszos ruhát mosás helyett egyből kidobnád. Ha már a hasonlatoknál tartunk...
Komolyabbra fordítva a szót, a fenti ellenpéldából is látszik, hogy mennyire torz dolog valamit egy tök más dologhoz hasonlítani. Hasonlíthatjuk a párkapcsolatot egy ruházati termékhez, csak számoljunk vele, hogy a hasonlatunk sokhelyütt meglehetősen torz lesz.

Ha egy nő sok pasival lefekszik, az ribanc, de ha egy pasinak megvolt a fél vármegye, akkor menő. Elvégre ha egy kulcs minden zárat nyit, az kurvajó kulcs, de ha egy zárat minden kulcs nyit, az nagyon szar zár.
Igen, ezt a példát szokta felhozni az összes olyan tripperpista, akinek csökevényes, egocentrikus világképe szerint ha már a lábai közé odanőtt egy lőcs, akkor meg kell dugni mindenkit, aki él és mozog... ellenben úgy képzeli, hogy ez kizárólag az ő kiváltsága. Vagy netán fél, hogy ha a 426. "áldozatával" komolyabbra fordul a viszony, nehogy úgy bánjanak vele, ahogy ő az addigi 425 "kalandjával". Mert ugye ezt az "indoklást" hímsoviniszta, agyukat a makkjuk alatt hordó kanok találták ki és terjesztik. Persze, arról már hallgatnak, hogy ugyan egy 15 centis kolbászért miért is kéne megvenni egy egész disznót? Ja, igen, erről hallgatnak nagyon. Meg hát ameddig a pina nem hasonlít zárszerkezetre, és a faszon sincs semmi, ami egy kulcsra hasonlít, addig ezt a hasonlatot nyugodtan odadobhatjuk a többi igénytelen, gagyi hasonlathoz.

Az exemmel jársz? Most ettem pizzát, abból is kéred a maradékot?
Bevallom, ez annyira gagyi, szinten aluli és elvont hasonlat, hogy csak második olvasásra esett le, hogy ez tényleg ennyire bárgyú párhuzamot kíván vonni az ember, mint párkapcsolatban részt vevő lény, és a kajamaradék között.
Persze, ez nem más, mint ócska fikázása annak, akinek összejött az, ami nekünk nem. Ennyi, és semmi más. De ez még ennek is túl gagyi. Miért is? Most attól eltekintve, hogy a barát/barátnő, mint elfogyasztandó kaja, mennyire beteg hasonlat, azért alapvető különbségek vannak egy azonnal elfogyasztandó, használat után megsemmisülő étel és egy - csúnyán fogalmazva - sokszor felhasználható személy között. De gondolom, aki ezt a hasonlatot szajkózza, nem gondolt bele, hogy ezzel saját magát is - mivel az első kapcsolata után ő is exnek számít - egy maradék felesleges kajadarabhoz hasonlítja.
Persze, az embernek könnyebb gondolkodás nélkül hangoztatni valamit, mint esetleg kicsit sebességbe tenni az agyát, és elgondolkodni rajta, hogy amit mondani akar, az valójában mekkora hülyeség...

Szóval nem ártana néha gondolkodni, mielőtt holmi értelmetlen, beteg hasonlatokkal elkezdenénk dobálózni.

Igen, természetesen megint a Facebook. Lassan már kikiálthatjuk a hónap témájának... de mit tegyünk, ha egyszerűen ez a téma kimeríthetetlen?

Ma az üzenőfalat vesszük górcső alá, ezennel nem technikai, hanem tartalmi szemmel nézve a dolgokat.

Mindenki máshogy és másra használja az üzenőfalat. Valaki csak a legszükségesebb, közérdekű információkat tudatja a nagyvilággal, valaki ezzel ellentétben mintegy személyes blogként tekint rá, és így élete minden apró-cseprő dolgát megosztja, megint más pedig itt ad hangot a mindennapi éeltről alkotott véleményének. Nem kívánunk állást foglalni, hogy melyik jó, melyik rossz, vagy hogy melyik üzenőfal-használati stílusnak mik az előnyei és hátrányai, ezt inkább mindenki döntse el maga. Véleményezni fogjuk azonban az ismerősök, barátok hozzáállását az üzenőfali bejegyzésekhez.

A legtöbb felhasználó - tetszik vagy nem - aktív kommunikációra használja az üzenőfalat. Közzéteszi a gondolatait, véleményét, észrevételeit a körülötte zajló eseményekről. Itt ad hangot örömének, bánatának, itt csodálkozik, ha odakint 60 centi hó esett, itt fejezi ki csalódottságát, hogy a vasárnap esti mulatozás és a hétfői műszakkezdés időpontja milyen vészesen megközelítette egymást, itt tudatja ismerőseivel, hogy az ő főnöke bizony egy köcsög, továbbá itt szidja a rendszert, amiért a szombat Isten tudja, már milyen nap, csak épp nem szombat. Igen, ezek a legáltalánosabb üzenőfali témák. No de miért baj ez? Miért zavar annyi embert, hogy a többiek végső soron arra használják az üzenőfalat, amire való? (Mert végső soron nincs kikötve, hogy csak életbevágóan fontos üzeneteket lehet kiírni, sőt... a facebook egyenesen azt kérdezi, hogy mi jár a fejünkben? De azért erre ne válaszoljunk mindig teljes őszinteséggel!)
Persze, lehet, hogy zavar, amikor már nyolcvanadjára olvassuk, hogy megint hétfő reggel van (bár ez még mindig nagyságrendekkel értelmesebb kiírás, mint ha százan megosztanák egy szerencsétlen halálos beteg csecsemő képét, mert valami barom szerint majd az AOL meg a ZDnet pont ezt fogja skubizni, és utalgatni neki a pénzt...), na de ha ez tényleg annyira irritáló, erre van egy nagyon jó megoldás: bizony, akármennyire is egyre elcseszettebb lesz a Facebook, de azárt arra lehetőséget ad, hogy megválogassuk, kinek az üzenőfali bejegyzéseit lássuk, és kiét ne. Ezt beállítani egyszerű: navigáljunk az adott személy adatlapjára, majd a "✔Ismerősök" felirat fölé cseszkedve az egeret megjelenik egy lista. Na, ott feltűnik egy "Mutatás a Hírekben" felira, mellette egy pipával. Ha erre egyszer (igen, az egér bal gombjával) rákattintunk, megszabadultunk a számunkra irritáló személy üzenőfali bejegyzéseitől. Igen, ez lenne a kulturált és logikus megoldás, nem pedig agyba-főbe szidni a másik felhasználó minden nőági felmenőjét, csak mert nem a mi kényünk-kedvünk szerint használja az üzenőfalat.

Bizonyára mindenkinek feltűnt már, hogy Szájensz Béla jó ideje már nem vesz részt a stáb munkájában. Hiányát lehetetlen pótolni, egyszerűen senki más nem képes olyan színvonalas tanulmányokat írni, mint ő. Reméljük, hamarosan ismétaktív munkatársaink között láthatjuk őt!
Na de mi is történt vele? Lássuk szép sorban!

Szájensz Béla már a kezdetektől fogva tudományos stábunk tagja, eleinte főként mint a paranormális jelenségek szakértője munkálkodott. Neki volt a legkalandosabb, és sokszor legveszélyesebb munkája. Ha különleges körülmények között valakit be kellett vetni, egyértelmű volt, hogy a mindig bátor és talpraesett Bélát küldjük. Volt, amikor az élienek elrabolták, fogságban tartották, de végül megmenekült. Később a női rovat szerkesztőjeként dolgozott, nem sokkal később megalkotta leghíresebb művét, az emberhatározót. Majdan, miután az idegenek fogságában elszenvedett traumát kiheverte, a tőle megszokott vakmerő bátorsággal tért vissza munkájába.
Miután a stáb színe-java űrutazásra adta fejét, a vezetést ki más vette volna át, mint legnépszerűbb tudósunk, Szájensz Béla? Irányítása alatt minden eddiginél jobban ment a munka, soha nem látott produktivitási mutatókat elérve. (Bélának köszönhető az is, hogy Dzsoni külső segítőként néha beszáll stábunk munkájába. Szerintünk ez egy nagyon elcseszett döntés volt tőle.) Bélánk a jócskán meggyarapodott elfoglaltásai ellenére továbbra is önként vállalta minden paranormális jelenség kinyomozását. Sajnos ez lett a veszte: túlságosan megterhelő volt számára az újonnan felfedezett faj, a bányászok utáni kutatás. (Persze emellett jópár baleset is érte szegényt, melyek tovább rontották egészségi állapotát.) Végül a bányásztáborban történtek után kritikus állapotba került. Azóta a méltán híres Taigetosz Pereme elmeotthonban kezelik, erősen lenyugtatózva tartják a nap 24 órájában. Már kétszer próbálták - sikertelenül - mineroidózis elleni kezelésnek alávetni, sikertelenül. Most egy kísérleti kezelést próbálnak ki rajta, a főorvos szerint talán ettől kicsit javulhat az állapota. Ha valaha fel is épül szegény, az akár évekbe is telhet. Jobbulást kívánunk neki.

Távollétében önkényesen én, Hans Walterhasser vezetem a Perverz tudomány stábját.

Először is leszögeznénk, nem tartjuk hülyeségnek, rossznak, a sátán művének, stb. modern korunk technikai és kommunikációs vívmányait. Nagyon hasznos vívmányok ezek, bár mint mindennek, az Internetnek is lehetnek káros hatásai. (Vannak is...) Azonban ezek legtöbbje abból fakad, hogy sokan meglehetősen ostobán, ész nélkül használják a világhálót. (Mint ahogy a közúti balesetért sem az úttest a hibás, hanem a barom száguldozó őrült, aki képtelen normálisan közlekedni.) Mindent lehet jól is, és rosszul is használni, azonban ha valamit elcseszettül használunk, az nem az eszköz hibája lesz.
Az alábbiakban áttekintjük, hogy miket NEM kellene csinálni az Interneten.

Ne teregessük ki a magánéletünk titkos részleteit!
Egyértelműnek tűnik, igaz? Nos, nem mindenkinek. Bár ez akkoriban volt "divat", amikor még nem a Facebook, hanem a blogolás volt a menő, de azért még manapság is találkozunk ilyesmivel. Jó dolog a blog, még a személyes blog is. Azt azonban soha nem szabadna elfelejteni, hogy amit írunk, bárki megláthatja. Igen, egy nyilvános blogot egyáltalán nem kizárt, hogy meglássák a szülők, nagyszülők, barátnők, osztálytársak, expasik/exbarátnők, tanárok, stb. Ha valaki képes közzétenni még azt is, hogy szombat délután hogy csalta meg a párját, ne csodálkozzon, ha előbb utóbb megszívja. (Bár ezen esetben talán nem is baj.) Szóval kétszer is gondoljuk meg, hogy mit teszünk közzé!
(Fontos megjegyezni, hogy bizony rossz szándékú emberek, akár bűnözők is olvashatják a blogokat, nyilvános Facebook-profilokat, Twittert, stb., szóval lehetőleg ne adjunk meg olyan információkat, aminek segítségével bárminemű kárt okozhatnak. Elég pár kép a szobánkról, pár elejtett információ, hogy mikor nincs otthon senki, és máris kvázi szabad utat adtunk bárkinek, hogy elemelje az új plazmatévét...)

- Hogy vagy?
- Olvasd el a blogomat!
Igen, van ilyen. Nos, elszomorítunk mindenkit: ha valaki azt kérdezi, hogy "hogy vagy", azzal nem csupán egy összefoglaló irományt akar látni, nem csak pár sablonos információra kíváncsi, hanem ránk. Arra, hogy mi írjuk meg neki, hogy hogy van, mi történt vele, röviden: társalogni akar. Azzal, ha mindent leírunk a blogunkra/Twitterre/üzenőfalra, és ha bárki barát/ismerős/stb kérdésére folyton csak egy linket adunk, ne csodálkozzunk, ha nem tartanak jó társaságnak.

Milyen zenét szeretsz?
Ha online ismerkedésre adjuk a fejünket, gyakran felteszik/feltesszük ezt a kérdést. Nos, erre sem az a megfelelő válasz, ha adunk egy 150 számból álló Youtube-lejátszólistát. Tudjátok: az ismerkedés, barátkozás többől áll, mint egy egyszerű adathalmaz kinyerése.

Nézd meg a profilomon a bemutatkozásomat!
Nem, ez sem jó megoldás. Ha valaki érdeklődik felőlünk - és mondjuk nem csak lekoptatni akarjuk -, akkor - az eddigi példákhoz hasonlóan - nem csak egy "ki vagyok, hol élek, mit szeretek" listára kívéncsi, hanem ránk. A személyiségünkre. Az pedig nem fog kiderülni egy 5 mondatos sablonos bemutatkozásból. Arról nem is beszélve, hogy ha valaki folyton lekoptatunk, hogy "nézd meg itt, nézd meg ott", azzal pont azt kommunikáljuk, hogy bizony ő kicsit sem érdekel. Ezek után ne csodálkozzunk, ha a cleverboton kívül senki nem akar velünk társalogni.

Minek akarsz találkozni? Itt is tudunk beszélni.
Ezt szerintem felesleges túlragozni. Ha ezt valaki nem lekoptatásnak szánta, az egyszerűen antiszociális hülye.

Összességében: az Internet különböző szolgáltatásai remek találmányok, azonban mint mindent, ha hülyén használjuk, ezzel is több kárt okozhatunk, mint hasznot. Ezért aztán néha gondolkodjunk, mielőtt összevissza mindenféle baromságot írunk!

Tőlünk szokatlan módon ezennel néhány érdekesnek tűnő internetes tartalomforrást ajánlunk.

Az NV-01 űrhajó kalandjai. Mi történik, ha a Perverz tudomány stábjának néhány tagja - köztük a vezetője - valami megmagyarázhatatlan agybaj következtében űrutazásra adja a fejét? Hát az, amit ezen a blogon olvashattok!

Dzsoni blogja. A tartalma magáért beszél...

Perverz Tudomány a Facebookon. Bár meg sem közelíti a blog színvonalát, de ha már mindenki Facebookon kockul, szükségesnek éreztük, hogy ott is jelen legyünk.

Igen, ismét kedvenc témánkról, a Facebookról van szó. Szó nincs arról, hogy ne szeretnénk eme közösségi oldalt (mi is jelen vagyunk, bár kissé elhanyagolt és szegényes formában), csupán itt, a stábnál rohadtul gáznak tartjuk, hogy egy oldal, csak mert piacvezetővé vált, a létező leggagyibb hibákat követi el, és olyan dolgokat csesznek el a rendszerben, amiket még egy kezdő programozónak sem lenne szabad elkövetni. Gyakorlatilag hiába vannak a saját piacukon tulajdonképpen monopol helyzetben, a bénázásaiknak köszönhetően sajnos nem lehet úgy tekinteni rá, mint egy komoly rendszerre. Hogy miket szúrtak el? Ezt gyűjtjük most össze.

Stabilitás.
Tulajdonképpen a legtöbb hiba stabilitási problémákból fakad. Bár a 99%-os rendelkezésre állás bőven biztosítva van, de azért egy stabil, komoéy rendszernél nem lenne megengedhető, hogy csak úgy, este, amikor a legtöbben használják, órákra elérhetetlenné váljon. Pedig pár hete ez többször is előfordult. Lehet, hogy csak szórványosan jelentkezik egy-egy ilyen probléma, de ez így akkor is gáz.
Az már csak apró semmiségnek tűnik, hogy az oldal néha "szétesve", vagy hiányosan jelenik meg, és csak többedik frissítés után töltődik be rendesen.

Képfeltöltés.
Csupán a probléma annyi, hogy néha nem akarja feltölteni a megadott képeket. Ez egy instabil rendszer jellemzője. Nincs ezen mit ragozni, bár megemlíteném, hogy jó ideje már használom a Facebookot, és évekig semmi fennakadás nem volt ezen funkciókkal. Most, hogy párhavonta ezt is átírják, "fejlesztik", sajnos ez a stabilitást elég negatív irányban befolyásolja.

Chat és üzenetek.
Mindkét funkció kifogástalanul működött mindaddid, amyg forradalmi újításként össze nem vonták az üzenetet, chatet és e-mailt. Maga az ötlet nem volt rossz, sőt... nagyon is jó ötlet volt, viszont a megvalósítás kritikán aluli. Apró bosszúság, hogy a chaten már csak online állapotúak lehetünk. (Pedig a "távollét" állapot bizony meglehetősen hasznos funkció volt. Nyilván az ember nem lép ki mindenből, ha csak pár percre hagyja ott a számítógépet, vagy ha például játszik egyet. Ilyenkor egyszerűen be lehetett állítani, hogy távol vagyunk, így ismerőseink tudják, hogy ha írnak, valószínűleg nem fognak hamar választ kapni. Rengeteg félreértés elkerülhető lenne ezzel a kis aprósággal. Persze ezt szépen visszafejlesztették, és már csak "online", "elérhető" lehet az ember.)
Szintén apró bosszúság, hogy rettentően következetlenül vonták össze az említett három funkciót. Például az üzenet gombra kattintva, ha online az ismerősünk, üzenetküldés helyett a chat ablak nyílik meg. (Azt meg már nem is kell említenünk, hogy ez is mennyire instabil, van, hogy nem küldi el az üzenetünket, van, hogy csak órákkal később jelzi, ha üzenetet kaptunk...)

Oldalak.
A már egyszer kitárgyalt szemétségeken túl még stabilitási gondok is felmerültek: roppant gyakori, hogy a rendszer vagy nem veszi tudomásul, ha egy odlalon közzéteszünk valamit, vagy megteszi, csak nekünk baszik kijelezni.

Persze, vannak még apróbb üzemzavarok, hibák, de úgy gondoljuk, ezek voltak a leglátványosabbak. De ez természetes dolog, egy monopol helyzetben levő cég már nem érdekelt több abban, hogy a terméke minél jobb, stabilabb, használhatóbb legyen.

Habár korábban több írásunkban is foglalkoztunk az internetes társkeresés jellemzőivel és buktatóival, szükségét éreztük egy összefoglaló írás megalkotásának a leggyakrabban előforduló kifejezésekről, szófordulatokról, és természetesen ennek leggyakoribb helyes értelmezéséről. Lássuk hát a lista első részét!

Cuki csaj vagyok: nyávogós, hisztis, a legkisebb komolyságot is mellőző cicababa.

Jóképű pasi vagyok: vagy homokos, vagy izomagy.

Egzisztenciával rendelkező férfit keresek: legyen minimum BMW-d, háromszobás családi házad, meg havi fél millás fizetésed.

Nekem a belső értékek a fontosak: ő tök ronda, de te nézz ki baromi jól.

Szeretem a jó bulikat: minden hétvégén a delirium tremens közelébe kerül.

Fontos nekem az őszinteség és a bizalom: neked majd részletes beszámolót kell a nap minden egyes percéről, de fogadd el, hogy ő mindenről titkolózik.

Adok a külsőmre: legalább 6 kiló smink van rajta.

Jófej vagyok, kedves, aranyos, szép: rendszerint a felsoroltak közül egyik sem, viszont nagyképű, öntelt és egoista.

Szerény vagyok: nem szerény, csak antiszociális.

Legyél nyitott: te ne legyél, de nézd el, hogy ő az.

Igazi férfit keresek: legyél durva, ápolatlan, és ne legyen humorod.

Legyél házias: igazából cselédet vagy bejárónőt keres, kis extrákkal.

Házias vagyok: a Maggi-levest meg tudja főzni, meg kezelni tudja a mosógépet.

Komoly úriembert keresek: befásult, ódivatú párt keres, nulla humorral, aki kiszolgálja, eltartja, de mellette egy szót se szól, ha másfelé is tekinget.

Belevaló csajt keresek: annyiszor, és úgy meg lehessen dugni, ahogy épp kedve tartja.

Igen, ismét a Facebookról van szó! Eddig is tudtuk, hogy eme oldal legfőbb hatalmassága, az amúgy szociális nulla Cukorhegyi Márk mindent saját kénye-kedve szerint alakíthat, na de már azt is ő akarja meghatározni, hogy kit ismerek, meg kit nem?
Természetesen! Ezt is ő akarja meghatározni! Történt, hogy a minap ismerősnek akartam jelölni, akit egyébként Facebookon kívülről már ismerek. Be is jelöltem volna... de a Rendszer, a maga emberfeletti bölcsességével megállapította, hogy én nem ismerem az ismerősnek jelölni kívánt ismerőst (a szóismétlések szándékosak), ezért NEM jelölhetem be. Aranyos dolog, nem? Csak mert a köztudottan antiszociális Cukorhegyi Márk önmaga szociális defektusából indul ki, és úgy szeretné, ha már neki nem sikerül ép emberi kapcsolatokat kialakítani (Mi másért készített egy ilyen közösségi oldalt, mint hogy ez a csökevényes agyú impi így szerezzen magának dugópajtikat? Másképp ez nem sikerült volna neki...), más se tehesse ezt.

Kicsit abszurd, amit a Facebook - és a magát istennek gondoló alapítója - művel. Most nem akarok összeesküvéselméleteket gyártani, de enyhén szólva aggasztó, amit művelnek. Azt eddig is tudtuk, hogy az ÖSSZES dolgot, amit megosztunk (üzenőfal, feltöltött képek, üzenetek, chat), a rendszer elraktározza. Azt is sejtjük, hogy még a privát üzeneteket is elemzi a rendszer, főként reklámozási céllal. Azt is tudjuk, hogy a Facebookon a saját magunk által készített tartalmak (hű, de tudományosan fogalmaztam... értsük úgy, hogy a közzétett üzenőfali bejegyzések, feltöltött képek, általunk készített oldal-tartalmak)  megjelenését is egy önkényesen megválasztott módszer szerint jeleníti meg, vagy rejti el az ismerőseink, "lájkolóink" elől. De hogy akkor még azt is ők határozzák meg, hogy én kit ismerhetek, meg kit nem? Hát szép magyarsággal kifejezve ez egyszerűen agyfasz.

Szerintem nincs olyan olvasónk, akinek be kéne mutatni a Pet Shop Boys eme művét. Tizenegynéhány éve a rádiók agyba-főbe nyomatták, szóval a 25-30-40 éves korosztály egész biztos, hogy ismeri.

Azt már kevesebben tudják, hogy ezt a dalt eredetileg a Village People énekli. Az a Village People, akik közismerten homokosnak öltözve léptek fel, és akik olyan világslágert énekeltek, mint például a YMCA.

Igen, a Facebookról van szó. Amiről mostani cikkünkben szó lesz, az leginkább azokat érinti, akik vezetnek valamilyen oldalt az említett közösségi oldalon. (Persze ettől még mások is elolvashatják.)

A történet ott kezdődött, amikor a Facebook még csak feltörekvőben volt (és így számtalan konkurense létezett, pl. a rég elfelejtett MySpace), és mint minden feltörekvőben levő szolgáltatás, próbált folyton a felhasználói kedvében járni. Ebben az időszakban rengeteg hasznos újítást eszközöltek, ezek egyike, hogy lehetővé tették oldalak létrehozását. Ez egy tök jó dolog. De tényleg. Nem kell weboldalszerkesztéssel bajlódni, nem kell a blogunk címét midnenkinek megmutatni, elég egyszerűen egy oldalt készíteni, és azt megosztani. Mennyivel egyszerűbb! Persze, egy ilyen oldal nagyságrendekkel kevesebb lehetőséget biztosít, mint egy rendes weboldal, de még egy szimpla blog is több technikai lehetőséget rejt magában, azonban a felhasználók többségének nincs is szüksége egyébre, mint hogy ezt-azt, idézeteket, indián bölcsességeket, néha egy-egy képet közzétegyen. Arra meg ez tökéletesen megfelel.

Eddig a sztori szép és jó... igen ám, de a pénz- és hataloméhes Cukorhegyi Márk (jóval azután, hogy a Facebook kvázi monopolhelyzetbe került) nem nézte jó szemmel, hogy valami jól, hatékonyan működjön, az embereknek tetsszen, és mindezt úgy, hogy senkin nem élheti ki a pénzéhes hajlamait. Márk godolt egyet, és elrendelte, hogy a Facebook oldalak tartalma bizony ne jusson el minden lájkolóhoz. A hivatalos indoklás szerint (valami ilyesmit zagyváltak össze) azért, hogy tényleg azokhoz jusson el a közzétett információ, akiket érdekel. Persze! Mert aztán majd Cukorhegyi Márk jobban fogja tudni nálam, hogy én mire vagyok kíváncsi? Oké, hogy a média sokak agyát rongyosra mosta, de azért ennyire ne zombisodjunk már el, hogy ez a nyikhaj mondja meg, hogy engem mi érdekel, vagy mi nem!
Nyilván a hivatalos indoklással arra céloznak, hogy attól, mert valamit lájkolnak, még nem jelenti, hogy érdekli is őket. Amiben azért talán van valami igazság, de ettől még nem kell a felhasználókat hülyének nézni: én amit lájkolok, azt azért teszem, mert az a valami érdekel. Ha meg mégsem, akkor vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyom, vagy "diszlájkolom". (Csak én kapok agyfaszt a sok anglicizmustól? Lájk, lájkol, diszlájk, poszt, posztol, jó hogy a posztolót nem keresztelik el "poszter"-nek... de inkább nem adok ötleteket...)
Dühöngés befejezve. Ott tartottam, hogy még a primitívebb felhasználók is vannak annyira tudatosak, hogy képesek legyenek eldönteni, hogy valami tetszik-e nekik, vagy sem; megnézik/elolvassák-e vagy sem; kedvelik-e vagy sem. (Jó, való igaz, láttam már olyan felhasználót, aki csak több ember segítségével tudott egy oldalt "diszlájkolni".) A lényeg: ezzel a kamu indokkal Cukorhegyi Márk bizony bevezette, hogy a "lájkolóknak" csak egy részéhez jusson el, amit egy oldalon közzétesznek. Miért ne? Megteheti... Az ő cége birtokolja a Facebookot, bármit megtehet. És meg is tesz. Na de mi is a valós oka ennek a tahóságnak? Hát az, hogy minél több pénzt szerezzen! Hogyan? Úgy, hogy nagylelkűen felajánlotta, hogy némi anyagi juttatásért cserébe mégis lehetőség van több (bár nem az összes) lájkolóhoz eljuttatni a posztokat. De kedves... Egyébiránt méréseink szerint a lájkolóknak jóval kevesebb, mint a feléhez jut el egy-egy írás. De nincs mit tenni, a feltételeket ő diktálja, ha tetszik, ha nem.

Nem arról van szó, hogy ne tartanánk jó dolognak a Facebookot. Nagyszerű dolog (mint ahogy nagyszerű volt az iWiW is, amíg a töketlen vezetés el nem cseszte, és ahogy remek dolog volt a MySpace is, mígnem a pénzéhes hozzá nem értő vezetés elcseszte), csak ugye ahogy mondják: a fejétől bűzlik a hal. Tök jó dolog ez az egész, leszámítva, hogy pár seggfej próbálja diktálni nekünk, hogy mit, hogyan gondoljunk. Persze van némi lehetőség kibújni ezalól, ha fizetsz nekik. Ez a szép új világ. Tényleg tök jó dolog ez az egész, internet, közösségi oldalak... csak ne felejtsük el, hogy minden, ami Facebook - a képeink, beszélgetéseink, adataink, saját szerkesztésű oldalaink - egyetlen cég kvázi tulajdonát képezik...

Meg nem erősített hírek szerint (Hans Walterhasser és Juan Antonio de la Costa értesített minket, amit Dzsoni is megerősített a maga módján...) új kór ütötte fel a fejét, elsősorban az idősebb tinik és fiatal felnőttek körében! Ez az új betegség a fotoidiotizmus nevet kapta. Tünetei:
- a beteg magát profi fotósnak képzeli
- súlyosabb esetben hirdeti is a szolgáltatásait (a fényképezésre gondoltam, nem félreérteni!)
- krónikus nagyképűség
- gyakran erős sznob hajlamok is megjelenhetnek.
Kiváltó oka általában egy apuci által pénzelt Nikon márkájú fényképezőgép, túlzott önelégültség, és a saját képességek túlértékelése, továbbá kulcsingerként funkcionálhat más, hasonló betegek, illetve a Nikonnal rohangáló újgazdag tinik látványa. A kór kifejezetten könynen terjed antiszociális hajlamokkal rendelkező egyedeknél.

Mikor kezdjünk el gyanakodni?
Az még nem betegség, ha valaki a szar beállítással készült, túl- vagy alulexponált képeivel dicsekszik, ez a fotómasinát megkaparintó sznob tinik körében már (sajnos) mindennapos jelenség. Ha mindezek mellett profi fotósként hirdeti magát, és az életlen, szar képeiért még pénzt is képes kérni (amitől önteltsége újabb rekordokat döntöget), akkor már biztosan állíthatjuk: fotoidiotizmussal van dolgunk.

Hogyan gyógyítható?
Sehogy. Esetleg agyátültetéssel, de ott még nem tart az orvostudomány.

Kapcsolatba hozható ez a szörnyű betegség a mineroidózissal?
A terjedési mechanizmusa hasonló, ennek ellenére nincs tudomásunk róla, hogy a kettő között összefüggés lenne.

Béla hogy van?
Tegnapelőtt leszedálták, azóta mélyen alszik. Az orvosai szerint hamarosan már képes lesz kisebb feladatokat ellátni, de a teljes felépülésére még éveket kell várni.

Természetesen meg kell jegyeznünk, hogy a cikk nem egy valós betegséről szól. Tudom, hogy ez csak a nagyon síkhülyéknek nem tűnik fel, de a szólás- és sajtószabadság jelenlegi helyzetében muszáj minden szart leírni, máskülönben még jön valaki gyökér, aki tényleg elhiszi...

Szenzációs tudományos felfedezés! Elismert munkatársunk, a legutóbbi sérüléséből felépülőben levő Szájensz Béla egy megdöbbentő dologra jött rá!
Születésekor mindenki tud spanyolul! Csak aki sokáig nem gyakorolja, elfelejti... Ez komoly! Bizonyíték is van rá! Spanyolországban, Közép- és Dél-Amerikában, ahol születésüktől kezdve gyakorolják eme csodás nyelvet, a születéskor már jelen levő nyelvtudás nem felejtődik el; így ezen területeken mindenki kitűnően tud spanyolul! (Holott nagy részük nem is spanyol!)
Továbbá ezen állítást - miszerint mindenki úgy születik, hogy tud spanyolul - bizonyítja, hogy a spanyol felnőttek pontosan ugyanolyan mértékben képesek magukat megértetni a nem spanyol csecsemőkkel, mint a spanyolokkal, akikről ugyebár tudjuk, hogy tudnak spanyolul.