Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Ezennel közreadjuk Béla beszámolóját a harmadik napról. (A második napról sajnos nem küldött beszámolót, akkor ugyanis enyhe mineroidózissal a közeli kórházba szállították. Egy alapos neomagnolos fürdő azonban kigyógyította eme szörnyű kórból.)
Béla vagyok. Végre kiszabadultam a kórházból, ezentúl megfogadtam, hogy soha nem érintek meg egyetlen toxikus, szilíciumsalakkal vastagon bekent bőrű, intenzív szagú bányászt sem. Majdnem belepusztultam, a kültakarója egyszerűen marta a kezemet, majd súlyos lázzal és heveny rókázási ingerrel azonnal beszállítottak a srügősségire.
De most újra itt vagyok, bár jóval óvatosabban, mint múltkor. Reggel egy hatalmas csokor seggszagú bányavirágot kaptam, feltételezhetően attól a szilíciumporos arcú Csubakka-csajtól. Mint megtudtam, az ő kutúrájában (már ha ezt kultúrának lehet nevezni) az érintés házassági ajánlatot jelent. Nem győztem kimagyarázni magam, hogy eszem ágában sincs házasodni egy olyasvalakivel, akinek még a tíz méteres környezete is halálosan toxikus. Szegényke erre visszavonult a sátrába - melynek tartószerkezetét már kikezdte a sav -, a rozsdás arcú lakótársam szerint valami harci rituáléra készül. A legenda szerint ha egy szőrös bányászlány egy férfiúra szemet vet, az vagy összeházasodik vele, vagy kínok kínjával hal. Bár ahogy nézem szegény párát, vele mindkét lehetőségnek ugyanaz a kimenetele. Ezt megakadályozandó kitakarítottam a sátrat, a fekhelyemet vastagon beáztattam neomagnolos vízbe, továbbá a lábtörlőt felszórtam szódabikarbónával. Nem lesz nehéz kicselezni, ugyanis az agya kb. akkora, mint egy fél pulikutyáé.
A holnapi napon kiderül, mit tervez ellenem Csubakka földi nagykövete. Ha valamit nem kapok el addig, akkor hamarosan újra jelentkezek! Béla vagyok.
Most kaptuk a hírt, hogy szegény Bélát súlyos sérülésekkel kórházba szállították. Véletlenül a fejére esett egy hatalmas szilíciumtömb. Ezúton is jobbulást kívánunk neki!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.