Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Szájensz Béla jelentése a VOLT fesztiválról
Reggel egy hosszabb távú expedícióra indultam. Mint minden évben, most is elárasztotta Sopront több ezer, többé-kevésbé emberszabású létforma. A sok idegen entitás között fel véltem fedezni néhány Homo Sapiens Rockerus-hordát (lásd az emberhatározónkat), kisebb csoportokban néhány Homo Sapiens Insapiens egyedet, illetve szórványosan jelentős számú Homo Sapiens Curvuiensis-t. Az embereket egyébként onnan lehet megkülönböztetni a rájuk megszólalásig hasonlító humanoid űrlényektől, hogy utóbbiak – biokémiájuk folytán – kerülik az aszfalt közelségét, és ezért az út menti árkokban gázolva közlekednek.
Expedícióm célja összetett: egyrészt kideríteni ennek a különös összejövetelnek a valódi célját, másrészt pedig tanulmányozni a Homo Sapiens Curvuiensis ívását. Hogy elkerüljem a tavalyihoz hasonló komplikációkat, idén álcáztam magam: magamra aggattam egy szakadt, az idegenek feromonjaival átitatott szivárványszínű felsőt, hajamat befestettem lila-zöld csíkosra, valamint nadrág gyanánt egy sörrel bőven átitatott szakadt farmert vettem fel. Így már tökéletesen elvegyülhetek az idegenek között.
Akinek valami nem világos, az olvassa el a tavalyi beszámolónkat!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.