Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Béla vagyok. Most egy különleges illusztrációt fogunk kielemezni.
Hokuszai 1760-ban született, a mai Tokió területén. Gyermekkorában egy könyvkereskedésben dolgozott, amely döntő mértékben hatott további pályafutására. Rengeteg könyvhöz készített illusztrációt, sok regényt írt, és több tízezer rajzot készített. Ezek egyike A halász feleségének álma.
Ez minden bizonnyal egy rémálom. Szegény nő csak egy valamire való pasira vágyott, de miután a férje állandóan csak a halakkal foglalkozott, ezért be kellett érnie egy rusnya polippal, mely szerencsétlen nőt álmában lepte meg.
Habár a mű undort kelt, művészileg mégis nagyszerű alkotással van dolgunk. A polip nyolc karja, amint körbefonja a hölgyet, ez a maga módján az elkötelezettséget, a kötöttséget szimbolizálja. Ezt érthetjük úgy is, hogy a feleség hozzá van kötve a teszetosza férjéhez, aki mellől nem tud szabadulni, aki ugyebár csak a pikkelyes állataival foglalkozik. Ugyanakkor eme jelenetnek lehet jóval mélyebb jelentése is: mégpedig az, hogy a feleség a poliphoz van mind fizikailag, mind lelkileg hozzákötve. Egy titkos kapcsolat, egy szörnyű titok szorításában él.
Most pedig be kell fejeznem a műelemzést, és megyek hányni.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.