Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Napjainkban egyre nagyobb teret kapnak mindennapi életünkben a számítógépek és az Internet. Így van ez a társkereséssel is, már teljesen általánossá vált, hogy magányosabb emberek szerencsét próbálnak az internetes társkeresőkön is. Mai cikkünk ennek a buktatóit…
Örömmel jelentjük, hogy munkatársunk, a paranormális jelenségek szakértője, Szájensz Béla felépült! Most az ő beszámolóját olvashatják az idegenek táboráról. Egyik délután az idegenek után eredtem. Egy 4 főből álló csoportot követtem egészen a táborhelyükig. Egy VOLT…
Mentőosztagunk, Dr. Jürgen Torres vezetésével sikerrel járt. Hosszas keresés után rátaláltak Szájensz Bélára. Bélát az idegenek táborában, egy fához kikötözve, félholtan találtuk meg. Egy hete nem evett és nem ivott semmit. Azonnal kórházba vittük, felépülése után…
Kiváló munkatársunk négy napja expedícióra indult, hogy feltérképezze az idegenek táborhelyét. Azóta nem kaptunk hírt róla. Tudományos stábunk most egy kis különítményt küldött Béla felkutatására. A mentőakciót kiváló szociológusunk, Dr. Jürgen Torres…